Champagne-ok esetében úgy fest mindenképp. Szakavatott, feketeöves pezsgőisszák már jó ideje mondják, hogy a Champagne számára ideális palackméret a magnum, azaz a másfél literes palack. Ennek egyik elvitathatatlan előnye a nagyobb mennyiség, hátránya viszont, hogy a fogyasztási hőmérsékletre való hűtése jóval körülményesebb.
Természetesen a pozitívum nem abban merül ki, hogy az egy főre jutó pezsgőmennyiség magnum palack esetében több lehet. Hosszú évek empirikus tapasztalata azt mutatja, hogy a másfél literes palackban ideálisabb arányban jut oxigén egységnyi folyadékmennyiségre, melynek köszönhetően az erjedési és érései folyamatok másképp zajlanak le. A magnum palackokban a Champagneok jobban őrzik frissességüket, gyümölcsös fineszességüket, miközben az elengedhetetlen élesztős, briósos jegyek is harmonikusan jelen vannak.
Ezzel maguk a pezsgőházak is egyet értenek, akad köztük olyan is, amely a 0,75l-es szimpla palackjának formavilágát úgy módosította, hogy az arányok a magnum palackban létrejövőkre hasonlítsanak. A Bollinger ház a Special Cuvée-jét, mely a ház legnagyobb palackszámban készülő tétele, ebbe az egyedi palackba tölti. Biztosak lehetünk benne, hogy a megszokottnál magasabb reserve bor arányon túl, ez a palackforma is hozzájárul az ital rendkívül közkedvelt és tagadhatatlanul egyedi stílusvilágához.
A méret kérdésében Champagne esetében érdemes tovább vizsgálódnunk. Nyár elején volt szerencsém részt venni egy Fiath Attila által összeállított és vezetett vakteszten, ahol Attila arra a kérdésre kereste velünk együtt a választ, hogy van-e szignifikáns különbség a kis és a nagy Champagne házak közt. Szándékosan nem azt írtam, hogy következetesen mérettől függően jobb lehet-e egyik vagy másik, hiszen ezen a szinten a jó vagy még jobb már szubjektív értékmérés.
A forró júniusi estén nagyjából 20 vállalkozó szellemű pezsgőissza gyűlt össze, hogy Attila profi vezetésben válaszokat találjunk, vagy még több kérdéssel, vizsgálni való témával gyarapodva távozhassunk. Jelen esetben nagy háznak az olyan birtokokat tekintettük, melyek milliós vagy annál nagyobb palackszámban készítenek éves szinten Champagnet, míg kicsiknek azokat tekintettük, melyek magas maximum százezres nagyságrendet érnek el.
A kóstolás vakon zajlott, tehát az italokat fekete vászonzsákba rejtve töltötték poharainkba, így még az esetleg árulkodó palackformákban sem bízhattunk. A kóstoláshoz nagy örömömre nem az arra alkalmatlan Champagne flőtét, hanem tisztességes burgundis poharakat használtunk, melyekben, bár jól lehet a gyöngyözés kevésbé látványos, azonban az illat mesésen nyílik ki, az ízek pedig részletesebben térképezhetőek fel.
Összesen 4 pezsgőpárt, azaz 8 Champgane ház, 8 tételét kóstoltuk az est folyamán. Annyi könnyítéssel rendelkeztünk, hogy előzetesen megkaptuk a kóstolón megjelenő házak névsorát, de pontosítást a tételre, vagy sorrendre természetesen nem. A kóstoló elsődleges célja nem az volt, hogy önmagukban értékeljük az italokat, így az alábbiakban sem bocsátkoznék kóstolási jegyzetekbe. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy van-e mérettől függő szignifikánsnak nevezhető különbség, és ha van, mi okozhatja. Mindösszesen 4 pár, azaz 8 tétel alapján persze badarság volna egyetemes igazságokat várni vagy kiáltani, de a rendkívül jó érzékkel összeállított, igen változatos sor, talán mégis enged következtetéseket tenni.
Az est folyamán az alábbi házak, utóbb kiderült non-vintage tételeivel találkoztunk:
- Leclerc Briant
- Paul Bara
- Gallois
- Lacourte Godbillon
- Billecart Salmon
- Louis Roederer
- Charles Heidsieck
- Taittinger
A vendégek közt akadtak pezsgőkedvelő fogyasztók, akadtak borászok és akadtak nagyobb kóstolási tapasztalattal rendelkező szakmai pezsgőisszák. Szinte minden kóstolt pár esetében függetlenül attól, hogy ki melyik csoportba tartozik nagy arányban tippelte meg a közönség, hogy melyik volt a kisebb és melyik a nagyobb ház. Ez okot adott a közelebbi vizsgálódásra, mely a következő eredményekkel zárult.
A nagy házak tételeit több esetben egész egyszerűen konkrétan felismertük a kóstoló sorból, melyre az az egyszerű tény adhatott okot, hogy méretükből kifolyólag lényegesen több évjáratból nagyobb mennyiségben rendelkeznek reserve alapborokkal, melyek segítségével gondoskodhatnak arról, hogy a non vintage tételeik évjáratról évjáratra azonos stílust és azonos minőséget képviseljenek.
Az a tény, hogy a nagy házak jóval nagyobb mennyiségi kapacitással rendelkeznek, míg a kisebb házak esetében olykor előállhat egyfajta picai kényszer is, ami sietteti a forgalomba kerülést. Ezt az italok buborékszerkezetén tapasztaltuk. A nagy házak Champagne-ainak buborékszerkezete rendre érettebbnek, integrálódottabbnak tűnt kisebb társaikéhoz képest.
A gazdag alapborválasztéknak valamint annak, hogy rendkívül sok területről érkező alapanyaggal dolgoznak, a nagy házak sokkal könnyebben balanszírozzák az évjáratok sajátosságait.
Dacára annak, hogy mindkét méret tartogatott rendkívül szép és izgalmas tételeket a végére arra jutottunk, hogy nagy házak esetében komplexebb, színesebb íz és illatképeket kaptunk, melyek szintén annak tudhatóak be, hogy jóval nagyobb mennyiségben rendelkeznek felhasználható reserve alapborokkal, melyek tételbe házasítása növeli a végeredmény komplexitását.
A kisebb házak tételeit sok esetben az is elárulta, hogy íz –és illatviláguk jóval gyümölcsösebb volt párjuknál, melyek rendre sokkal szemléletesebben hozták az elegáns élesztős, briósos jegyeket. Rendkívül izgalmas és tanulságos este volt, melyről bár azon melegében nem volt alkalmam beszámolni, viszont azóta is folyamatosan játszom a gondolattal, hogy hogyan lehetne ezt a kérdést tovább fejtegetni. Azt gondolom, mindenképp érdemes lenne górcső alá venni kis kontra nagy házak vintage, tehát évjáratos tételeit, hiszen ott a nagy házak esetében sem számolhatunk a reserve tételek módosító hatásával.
Vajon milyen eredménnyel zárulna egy olyan kóstoló, ahol Larmandier Bernier, Bollinger, Henri Giraud és akár Moet et Chandon évjáratos tételek kerülnek poharakba? Talán megérne egy próbát.
