Brutál snack: Shrimp ‘n’ Chips

Gasztronómia/Rosé

Senki előtt sem ismeretlen az angolok ikonikus étele a fish&chips. Ebbe a koncepcióba érkezik most egy kis csavar, ugyanis a halat lecseréltük rákra, és a szószba is került egy kis izgalom!

 

A burgonyát meghámozzuk, 2/3-ig előfőzzük, majd hasábokra vágjuk, sóval, borssal és olívaolajjal összeforgatjuk egy tepsin. 200 fokra (légkeverés + felső grill) előmelegített sütőben kb. fél órán át sütjük, míg szép aranybarna nem lesz. A tartárhoz apróra vágjuk a kaprit és a petrezselymet, majd összekeverjük a többi hozzávalóval, ha szükséges, állítunk az ízeken, inkább kicsit savanykás legyen, mint édes.

A sörtészta hozzávalóit összekeverjük. (A vizet 3 deciről indítsuk, és nézzük meg, mennyit vesz fel a liszt! Ne legyen túl sűrű, de túl híg sem, egy próbasütéssel ellenőrizhetjük, hogy marad meg a massza a rák külsején.) Az olajat 180 fokra hevítjük, majd adagonként kisütjük benne a tésztába mártott garnélákat, melyet egy sütőpapírral bélelt tányérra szedünk. Tálaláshoz szedünk egy adag sült krumplit, mellé a garnélát, melyet tartárral kínálunk.

FORRÁS: https://streetkitchen.hu/junk/jani-tokeletes-garnelaja/