Mindent a maga idejében – Hazai pezsgőszüreti körkép

Hírek/Szeminárium

A csendes boroknál is fontos a szüreti időpont kiválasztása, de a pezsgőalapboroknál ez talán még nagyobb jelentőséggel bír. A megfelelő sav-cukor arány, a savösszetétel és a várható alkoholtartalom mind olyan paraméterek, amik már a születése előtt eldönthetik egy pezsgő későbbi sorsát. Az idén korán indult szüretről és az évjárat eddigi tapasztalatairól kérdeztünk meg néhány hazai pincét, akik pezsgőikkel jelen vannak a piacon.

Zsadányi Szőlőbirtok és Pincészet

A tállyai Zsadányi Szőlőbirtok és Pincészet a Tokaji borvidék több szereplőjéhez hasonlóan komolyan foglalkozik a pezsgővel, a tulajdonos Árendás Eszter mesélt az idei évükről:

„Augusztus közepén szedtük a pezsgőalapanyagunkat idén, ráadásul kicsit változtattunk az összetételen, mert ebben az évben főként a hárslevelűre szeretnénk alapozni, amit jól kiegészít majd elképzeléseink szerint a furmint.

Egészséges szőlőt szedtünk, a sav és a cukor aránya az elképzelteknek megfelelően alakult, és – a meleg időnek hála – szép aromák fejlődtek ki a bogyókban. Jelenleg az alapborok erejdnek a pincében, a házasítás még várat magára.”

 

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet

A dél-balatoni Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet az elsők között készített habzó- és gyöngyözőborokat, idén pedig bemutatták első tradicionális pezsgőjüket. Bujdosó Ferenc így összegezte az idei szüret tapasztalatait:

„Chardonnay-t és pinot noirt szedtünk augusztus 16-17-én, mostanra erjednek ki szárazra. Idén a gyors érés miatt korábban kellett kezdenünk a munkát, hogy elegendő sav maradjon. A chardonnay-t kézi szüretet követően kíméletesen, egészfürtösen préseltük, 10,5 potenciális alkohollal és 8-as savval került a pincébe, míg a pinot noirnál 10,5-es várt alkohol és 9,5-es sav voltak a paraméterek. Augusztus utolsó napjaiban szedtünk mellé még rajnai rizlinget, izgatottan várjuk a pontos értékeket, nagyjából 10,5-es alkoholra számítunk itt is. Az alapborok kierjedése után döntünk majd a házasításról, a 2016-os évjárat tapasztalatai alapján egy kicsit biztosan változtatunk rajta.”

Kép: Furmint Photo

Hernyák Birtok

A Hernyák Birtok egy olyan etyeki összefogás motorja, ami minden pezsgőrajongónak izgalmas lehet, eredetvédett pezsgőn dolgozik több pince a borvidéken. Erről is beszélt Hernyák Tamás:

„Ez már a második olyan szüretünk volt, ahol közös elvek mentén dolgozik 12 etyeki borászat. Ennek az a célja, hogy közös eredetvédett etyeki pezsgőt tudjunk létrehozni. Az elképzeléseink szerint a szabályozás egy szűkített területre vonatkozik majd, amibe csak Etyek település történelmi dűlői tartoznak. Az engedélyezett fajták számát csökkentettük, pinot noir, pinot gris, pinot blanc és chardonnay használható csak. Ez a pezsgő kizárólag tradicionális eljárással készülhet, és 24-36 hónap érlelés után kerül majd piacra a tervek szerint.

Szeretnénk a stílust egységesíteni, első körben azt a világban elterjedt eredményt célozzuk meg, amit Franciacorta, a cavák és a crémant-ok képviselnek. Az előkészítő munkák arról szólnak jelenleg, hogy megtaláljuk azokat a közös pontokat, ami mentén mindenki tud dolgozni, és egy prémium termék születik meg. Úgy látjuk, hogy Etyek most nőtt fel a feladathoz, hogy igazán jó pezsgők készüljenek itt, és a piac is érett ezek befogadására. Mi már a harmadik évjáratban rakunk el 5000 palack pezsgőt, tízéves távlatban gondolkozva szeretnénk, ha a Hernyák Birtokon 80% lenne a pezsgő aránya, 20% csendes bor mellett.

Az idei szüretünk tehát ezek mentén zajlott, augusztus 18-19-én szedtünk pezsgőalapborhoz pinot blanc-t és chardonnay-t, ez annyira nem számít korainak. Úgy látom, hogy a pezsgőnél kevésbé zavart be a gyors érés, talán a pinot noirnál és az illatos fajtáknál lehetett ez komolyabb kihívás. Így is 10-es savval szüreteltünk, a tervek szerint nem bontunk almasavat. Mivel 2-3 éves palackos érlelésben gondolkozunk, szükség van ezekre az értékekre. Nagyjából egy hét alatt erjedtek ki a borok, az első fejtés következik most. Az eredmény a terveim szerint alakult, a forró szüreti napok ellenére jó minden paraméter.”

Képek: LEAVETHECITYBEHIND

 

Garamvári Szőlőbirtok

A Garamvári Szőlőbirtok a pezsgőkészítés kapcsán megkerülhetetlen szereplő, a balatonlellei pincétől Baranyai Pétert kérdeztük az évjárattal kapcsolatban:

„Elég korán, július 30-án kezdtük a szüretet, szeptember elejére szinte az összes fehér szőlőt leszedtük, nem csak a pezsgőalapokat. Az eddig szüretelt összes fajtával elégedettek vagyunk, egyelőre kiváló évjáratnak tűnik az idei év.

Fontos volt idén – főleg a pezsgőalapbornak szánt tételeknél – a megfelelő savszint eltalálása. A júliusi-augusztusi forróságban szinte „égtek” a savak, és emellett nem a szokásos módon emelkedett a cukor, a nagy hőség visszavetette a növény fotoszintetizáló kedvét is.

A szokásos fajtákból készítettünk idén alapbort: chardonnay, pinot noir (ebből lesz blanc de noir és rozé is), pinot blanc és furmint. Utóbbinak ez lesz a második évjárata a lellei dűlőből, korábban Tokajból vásároltuk az alapanyagot.

Évek óta célunk egy champagne-i savstílus megmutatása, ami idén különösen nem volt egyszerű, de érzésem szerint sikerült elérnünk. Az idei évben minden tized grammnyi sav érték, így nem bontottunk almasavat.

A chardonnay nyitotta a pezsgőfajták szüretét, ez mostanra kierjedt. Már házasítottuk a tételeket, hamarosan átkerülnek a budafoki pezsgőpincénkbe a későbbi pezsgősítésre.

Nálunk a pezsgők legalább 30 hónapot töltenek finomseprőn, mielőtt forgalomba kerülnek. A legfrissebb forgalmi tételünk most a 2015-ös Brut Nature, ami Champion-díjat kapott a Vinagorán, ezért szerettük volna megmutatni a fogyasztóinknak. Az idei szüret eredményére várni kell még pár évet, 2021-ben kóstolhatjuk majd meg.”

Képek: Garamvári Szőlőbirtok

Törley Pezsgőpincészet

A magyar pezsgőpiac legnagyobb szereplőjeként a Törley Pezsgőpincészet meghatározó szerepet tölt be. Laczkó Gábor borász osztotta meg az idei szüretről az eddigi benyomásait:

„Mi az átlagosnál 2-3 héttel korábban, a megszokott Irsai Olivérrel kezdtük a szüretet, ami javarészt a Hungariába kerül. Majd a Müller Thurgauval folytattuk, amit jellemzően cuvée-khez használunk, például a Törley Gálához. A pincében van már a pinot blanc pezsgőnek szánt része, továbbá a tradicionális pezsgőalapokhoz használt chardonnay és pinot noir is.

Most úgy látjuk, hogy idén jó a sav-cukor arány, és kiemelkedő a savösszetétel is. A szőlő egészséges volt, és a mennyiség is átlag feletti. Egyelőre minden paraméter jól alakul az erjedés alatt, de hosszú út áll még előttünk, mire ezekből a tételekből pezsgő lesz. A második erjesztés sokat tesz még hozzá, optimisták vagyunk, megvan az esély arra, hogy 2018-ból igazán szép pezsgők szülessenek.

A szüretben nem volt fennakadás, viszont komoly fejtörést okoz az Etyek és Budapest közötti három fő útvonal felújítása, így idén a logisztika is komoly rugalmasságot követel meg tőlünk.”

Képek: Törley Pezsgőpincészet